Hahó
Több mint egy hete nem jelentkeztem, ennek oka, hogy végre sikerült kirándulnunk egy nagyobbat, erről az útról fogok javarészt írni, de előtte még elmesélem, hogyanis sikerült a koncertünk és első ghánai házibulink.
Szóval a koncert múlt hét szerdán volt az Officeban, már délután odamentünk, hogy beállítsuk a felszerelést. A felállás a következő volt: sampler(dobok, gitárok) basszusgitár, billentyű, harsona és ének. Egy jó pár óra babrálás után egész szépen megszólalt a motyó. Délután még mindenki szervezkedett, hogy akkor 8 kor kapunyitás mi meg fél 9 kor kezdjünk, de ez persze mind csak színjáték volt, a ghánaiak tudták, hogy 10 előtt nem lesz semmi. Nem is volt, aki odajött 10 előtt az is a Mancester United meccset nézte a kivetítőkön. 10 re egész szépen megtelt a hely, eljött Katika, Enyonam (Sena nővére), Erik (Sena bátyja) és még egy csomó ismerős. Valamint egész komoly videofelvétel is készült a buliról. Mi a nagy várakozásban szépen elkezdtünk duplawhiskey köröket iszogatni, hogy múljék az idegesség. Múlt is, kellő lazasággal és hibaaránnyal lebasztuk a misét, ahogy Peti szokta volt mondani. Teljes siker koronázta a 35-40 perces szettet, a helyi közönség nem nagyon látott még ilyen dobgépes, mégis élő koncertet, ígyhát eléggé lelkesek voltak. Utánunk Mensa lépett fel, aki egy Angliában élő, ghánai repper. Nagyon ügyes, valószínűleg hamarosan meg is hívjuk hazánkba egy közös koncertre. Mi a második koncert alatt is folytattuk a whiskey ivást így a végére csuda jó kedvünk kerekedet. A mi alatt Petit és magamat értem, ugyanis szegény Gazsi füldugulása gyulladássá fajult és a helyi fülész antibiotikum kúrára fogta, így ők hazamentek korábban. Gáspár egyébként a különféle obroni kórok halmozása és magas termete miatt kiérdemelte a Melmen becenevet. Aki nem tudná melmen a hipohonder zsiráf a Madagaszkár című rajzfilmben. A fülgyulladás és egyéb okok miatt végülis elhalasztottuk a hétvégi Tsomei kirándulást, e helyett eleget tettünk egy a koncert után kapott házibuli meghívásnak. Ez szombaton volt, ide is hárman mentünk Peti, Sena meg én. Ne úgy képzeljétek a bulit, mint egy vidám vasárnapot Balek Sanyiéknál, vagy egy akármilyen pesti hb-t de nem ám. A viszonylag kics de annál modernebb, elegáns negyedben fekvő apartmanban fehér ruhás szerecsen pincérek szolgálták fel a külön féle italokat s ételeket. Mg lemezjátszós dj is volt, pedig én még nem láttam másutt lemezjátszót Ghánában. Szoval volt minden mi szem szájnak ingere, habár mi indulás előtt még grilleztünk egy pár tilapiát (helyi édesvizi hal) így inkább az ingyen ivósra koncentráltunk. Jómagam a megszokott whiskeynel maradtam, míg a jólismerten bohém Péter belevetette magát az élvezetekbe (mindíg Sena a sofőr, úgyhogy szegényke szolídabban mulat). Miután elmeséltem neki, hogy a mellettem álló hölgy milyen gyorsan felhörpintette a vodka-pezsgő-malibu-narancslé koktélját, Peti egy szempillantás alatt szerzett magának egy ilyet, majd mégegyet. Szóval kellemes hagulatban beszélgettünk, Mensaval, Reggievel és egy dán meg egy olasz obronival, hogy mijáratban. Miután sikerült jól berugni meg egy kicsit beszívni, el is indultunk haza, amire Peti már nem is nagyon emlékezhet, mert a tudatmodosítók ajánlott sorrendjének teljes felrugásával sikerült elég mókás állapotba keverednie. Ezt a bulit pihentük ki vasárnap, majd hétfőn miután végre kimosták Gazsi fülét és Andrisékat is összeszedtük felkerekedtünk és elindultunk Cape Coast irányába, de mivel útba esett az első estét Kokrobitey-n töltöttük kedves raszta ismerőseink és homár barátaink körében.
Másnap, azaz kedden elindultunk Cape Coast felé, ami 150 km re nyugatra fekszik Accrától és azokban az időkben mikor még Arany Part volt az ország neve itt volt a főváros. Cape Cost leginkább tegreparti erődjeiről ismert, amelyek a modern rabszolgakereskedelem legfőbb központjai voltak. Itt van Elmina és Cape Coast kastéy, a két fő rabszolgaelosztó. Itt kezdük a túránkat, elsőre egy sima koraújkori vár látszazát kelti a hely, akár otthon is lehetne bármelyik nemesi kastéy, de a túra során előkerülnek a véres részletek, amelyek hallatán eléggé elszomorodtunk, hogy milyen borzasztó egy fajzat is az ember. Ezekben a kastélyokban történt minden, ami a rabszolgaság afrikai stádiumát jelentette. Itt lakott a kormányzó, itt adták, és vették az aranyat, fegyvert, ékszereket és embereket a kereskedők és itt is tartották őket, míg halyóra nem kerültek. A kastélyt eredetileg még a svédek építették valamior a 16. Század elején (ez a Cape Coast kastély, Elminát a portugálok építették) majd az egész hóbelebancot elfoglaták az angolok valamikor a 17. Század első felében és beindították a bizniszt. Leginkább a nagy és erős törzsek fönökeivel kötöttek üzleteket, miszerint azok fogjul ejtették az ellenséges, vagy csak éppen gyámoltalan kis törzsek tagjait és fegyverért, üveggyöngyért cserébe eladták az angoloknak, akik még melegébe gyorsan megbillogozták őket, majd kb 50 nm-es pincékbe kétszázasával bezsúfolták öket. Wc gyanánt egy kis vályat volt a földben, amit az esővíz mosott ki néha, tehát szárazévszakban kb térdig ért a szar szegény szerencsétlen foglyok körül akik 2-3 hónapot töltöttek el így, míg fel nem pakolták őket a hajókra, melyen újabb 1-2 hónap várt rájuk, ha lehet még rosszabb körülmények között. Álltalában a töbségük meghalt, mire odaért volna a már már paradicsomi körülményekkel kecsegtető ültetvényére. Szóval elég borzalmas egy hely lehetett, mindennek tetejébe még egy templomt is mutattak nekünk a kastélyon belül,ami pont a férfi tömlöcök fölött volt egy kis nyílással hogy a mise alatt is szépen felszűrődjön a véget nem érő jajveszékelés. Ja és az egész kócerájt egy ősi szenthely kellős közepére pítették, úgy hogy a hajókhoz vezető alagút szája pont az ősi oltár helyére került, hát nem kedves?
Szóval kissé letörve hagytuk el saját fajtánk egyik hatalmas szégyenfoltját, de hamarosan jobb kedvre derültünk miután rátaláltunk aznap estére kinézett szállásunkra, a Ko-Sa Beach Resortra, amely egy a várostól 15 km-re fekvő nagyon kellemes, hollandok által üzemeltett kis bungalló szálloda. Úgy, hogy ez volt eddigi legdrágább szállásunk sem fizettünk többet mint

2000 ft fejenként. A kajájuk is jó volt, úgyhogy mindenkinek csak ajánlani tudom, aki Cape Coast felé téved. Szerdán egy csobbanás után megindultunk a Kakum nemzeti park felé, ami kb 30 kmre van Cape Coasttól. Ez egy korábban kiírtott esőerdő helyén van, ahol az utóbbi 20 évben újra teret engedtek a természetnek. Nappal itt nem nagyon látni állatokat, egyrést mert nagyon nagy másrészt meg félnek is rendesen az újabb kiírtástól, úgyhogy a hely szenzácíója egy a megmaradt ősfák 40-50 m magas lomkoronáji között kiépített majd fél km hosszú függőhíd rendszer. Éjszaka lehet állatokat is lesni itt, de nappal csak az Indiana Jones túra marad. Elég érdekes 40 m magasan a fák lombjai között függőhidakon mászkálni, sok írni való nincs ezzel kapcsolatban inkább kipróbálni érdemes.
A kis dzsungel túrát követően, némi förtelmes pálmabor elfogyasztása után megindultunk következő állomásunkra a Hans Cottage Botel felé. Ez egy tóra épített étterem és szálló, leginkább a Városligeti tavon elhelyezkedő étteremre hasonlít, azzal a külömbséggel, hogy 40 jól tartott krokodil lakik az étterem alatt a vízben. Miután megebédeltünk, Zseszti vezetésével nekiláttunk a krokodil vadászatnak. Ki is jött a partra egy megtermett példány, melyet nem etethettünk meg sült csirkével, ezzel szemben meg lehetett simogatni, sőt még harapni is. Kissé bizar volt, tudva, hogy bármikor leharaphatná bárminket, ha épp olyan kedve volna, de gondozója szerit nem nagyon van olyan kedve hál istennek. Elég jól tartják öket, de azt mondta a nő hogy a vízbe beleeső macskát azért egy pillanat alatt széttépték.
Krokodil simogatás után egy kis balatoni szot üdülőket idéző pancsolás és pingpongozás következett. (persze nem a krokodil tóban, hanem egy nagyon furcsa vízű medencében amitől olyan lett a hajunk mintha mézben úsztunk volna).
Este pedig egy kis jam sessionnel zártuk a napot. A helyen felállított hangszereken Daviddel a helyi bárzongoristával próbáltunk muszikálni, de öszintén szólva igencsak borzalmas macskazenélésbe fulladt a dolog, leginkább David gitár és basszusjátékának köszönhetően. Mindenesetre néhány fejcsóváló vendégen kívül nem lett nagyobb probléma ebből. Ez estét itt töltöttük egy igen olcsó szobában, majd másnap reggel eg
y kis krokodil ingerlés után elindultunk hazafelé, még útba ejtve az Addison’s Square Garden nevű létesítményt. Ez Mr addison főhadiszállása, aki az African Footprints nevű tradicionális dob és tánc társulat vezetője. Társulatával sokat járja a világot, több ízben járt Magyarországon is, innen az ismeretség, már többször felmerült, hogy valami közös projectet csinálhatnánk. Nagyon kedves hely, napi 2 dobszakkörrel, kézműves foglalkozással, tánc oktatással és még focicsapatuk is van. Meg is beszéltük, hogy jövő héten visszamegyünk egy pár napra, hogy valami együttműködés alapjait lefektessük.
Mr Addison után visszaindultunk, még megállva Kokrobiteyn egy fürdésre, aminek persze ismét maradás lett a vége. Majd elfelejtem az úton hazafelé végre rászántam magam és vettem egy grasscutter sültet pálcára tűzve. A grasscutert már említettem 2 éve, ennek magyar neve nutria, egy hatalmas növényevő patkány féle, mely itt igazán különleges csemegének számít, általában füstölve, keresztre feszítve árulják az út szélén. Nem mondanám hogy egy pozitív gasztronómiai élmény volt, lehet csak nem jól vlt elkészítve, vagy a tudatom nem hagyott nyugodtan falatozni a patkány kebaból, mindenesetre elég furcsa ize volt. De legalább kipróbáltuk (mindenki megkostólta a társaságból).
Még egy kokrobiteyi este után végül tegnap visszatértünk Accrába és újra elmélyedhettünk a National Geographic csatorna rejtelmeiben. Még 3 hetünk van itt, gazsiék meg csütörtökön utaznak. Holnap ismét Cukornád alsó, majd pedig meglátjuk mit is hoz a jövő hét.
Pá

Hello

Ismét jelentkezem legújabb kalandjaink összefoglalójával. Az elmúlt hetet Accrában töltöttük, egyenlőre nem volt időnk, sem kellő állóképességünk hosszabb túrára indulni az országban, első utunk hétvégén lesz a Volta folyó torkolatvidéke felé, addigra már Megyeri Andris barátunk is itt lesz már, aki ma érkezik újdonsült barátnője társaságában. Szóval gyarapszik a csapat.
Az elmúlt hét a próbálás, éjszakai élet és a különféle gyatratestű fehérember (helyi szóval obroni) bajok jegyében telt. Mig az itteni lakosok életét olyan veszedelmes kórok keserítik, mint a malária, aids, sárgaláz, tifusz, és még sorolhatnám, addig mi a következőkkel bajlódtunk: fülbedugulás, másnaposság, sarok és bokafájás, gyomorégés, levegő tüdőben való megszorulása, napszúrás és a kiváló Lariam nevű maláriagyógyszernek álcázott halucinogén idegméreg mellékhatásai. Ez utóbbit csak Gazsiék szedték, mert nekünk már voltak rossz tapasztalataink ezzel, így mi Katikától kaptunk egy másikat. De már Gazsiék is leálltak a Lariammal miután 2 hétig a világukat se tudták tőle. Mostanra kezd úgy naggyából helyrerázódni a társaság egészségügyi szempontból, de hát ez természetes jelenség itt a trópusokon, hogy kell egy pár hét mig hozzászokik az ember.
Szóval a múlt hét szerdán írtam legutóbbi beszámolómat. Aznap este az Officeban kezdtünk, amiről már tettem említést 2 éve s most is, de ismét kitérnék rá. A helyet megvette nemrégiben Reggie Rockstone, ghána első számú reppere, egyébként jó cimboránk (főleg Senáé) s átkeresztelte Rockstone’s Office- ra. Nem túl nagy de annál hidegebb fehérkanapés, MTV videoklipes stílusú club. Elképesztő méretű légkondicionáló hegyekkel van felszerelve állandó 20 c alatti hőfokkal, úgyhogy mi elneveztük Rockstone’s Frige-nek. Miután reprezentáltunk itt egy két gintonic erejéig átfáradtunk a Labadi Beach nevű partszakaszra, ahol szerdánként reggae buli van. Ennél autentikusabb reggae buliban még sosem voltam. A tengerparti homokban felállított szinpadon hangfaltákolmány hegyek, a sznpadon nyüzsögnek a raszták, a sound meg borzalmas, sőt annál rosszabb, de valahogy nekem ez így volt természetes, valahogy így képzelem el Jamaikát is. A parton raszták és fehér hippilányok mindenfelé, száll a ganja szag és mindenki azzal kábít, hogy csinálj neki karriert Európában. Végre találkoztunk PY-al is, egyik kedves barátunkal még az előző túráról. Csabák kissé többet ivott a kelleténél, így cipőjét magamögött hagyva hupákolt a parton, meg is lett a böjtje, ugyanis a cipőnek lába kélt míg ő a helyi zenészeket kábította. De ezen sokat senki nem kesergett mert mindannyian tudtuk, hogy aki elvitte, annak nagyobb szüksége volt rá mint nekünk. Aztán szép lassan mindenki bealudt a nyugágyakban, úgyhogy hazamentünk. A csütörtök a z előző este kipihenésével telt, ha jól emlékszem semmi említésre méltó nem történt. Ezzel szemben péntelen annál több érdekes kaland várt ránk. A napot Katika boltjában kezdük, kreáltam egy divatos blog oldalt, ahol ezeket a beszámolókat olvashatjátok, ígérem kicserélem a fekete hátteret, hogy ne lássatok csíkokat órákig.
Ezt követően mindenki fűzött magának valami szép gyöngy ékszert, ugyanis ha valaki nem tudná Katika a legmenőbb gyöngyékszerkészítő Ghánában. Itt az üveggyöngyöknek a rabszolgakereskedelem óta több száz éves kultúrája van. Szóval Katika boltja, egy gyöngyékszer bolt, ahol a helyi előkelőségek mellett olyan hírességek is megfordultak már, mint Serena Williams, a ghánai elnök felesége mindennapos látogató, de Katika ékszereit kapta ajándékba Mrs Obama is amikor itt járt. Egy szó mint száz Katika jól csinálja.
A bolt után végre alkalmunk akadt benézni jó öreg raszta barátunkhoz JB-hez, aki a belváros szívében Osuban lakik. Itt üzemeltet egy kis használt autóalkatrész boltot. De emellett van neki egy csomó kocsija, busza amiket bérbe adogat. Olyan szuper 15 fős Ford kisbuszai vannak, hogy lehet én is veszek egy ilyet turnébusznak. Katika a szomszédban lakott jó pár évet, így ismerkedett meg Sena és JB. Ő egy igazi raszta forma, kis szobája tele reggae poszterekkel Bob Marleytól az LB 27 ig, van még egy tv egy soundsystem és egy ágy. Van neki egy nagy rendes háza is valahol a város szélén de ő itt szeret lakni ebben a gyerekkori kis relytekhelyen. Itt találkoztunk Titivel, aki rögtön jó haverunk lett. Elsőre csak annyi derült ki, hogy szokta vezetni JB buszait, de aztán szép lassan kiderült, hogy mellesleg van egy 2 emeletes szórakozóhelye, ami lent night club (még nem derült ki pontosan itt mit értenek ez alatt) fent pedig pub. Valamint az is kiderült, hogy az uszoda ahova járunk az is valahogy az ő fennhatósága alá tartozik, sőt már a 11 fős motorcsónakjára is meghívott minket. Neki köszönhetünk egy újabb becenevet, ugyanis a Zseszti kiejtése gondot okozván egyszerűen Jetskire angolosította a nevet. Arra lennék kiváncsi akkor mekkora Don lehet JB a környéken, ha ez a forma neki dolgozik? Mindenesetre mindketten nagyon kedvesek és jókat lehet velük dumálni.
JB után még vettünk egy sört a szomszéd kisboltban, aholis egy idősebb úr megkérdezte nem iszunk e vodkát, mert hogy értesült róla, hogy magyarok vagyunk. Monduk, most nem, iszunk eleget otthon, erre kiderült, ez csak a társalgás fonalának felvétele volt, ugyanis Anum, az idősebb úr fele életét Kijevben töltötte, mint színész, így sok magyarral találkozott, s tőbb ízben járt is Budapesten meg a Balatonnál. A környéken csak the Russian néven ismert bácsi nagyon jófejnek bizonyult, kiderült Oroszországban tanult színészetet, majd Kijevben élt 28 évet, ő volt az első fekete aki az ukrán nemzeti színházban játszott, s több tucat ukrán és orosz film szerplője volt. Sajnos orosz tudásunk nem több fejenként 3 szónál, úgyhogy ezt mind elsütöttük, megbeszéltünk egy jó vodkázást a közeljövőben, majd elbúcsúztunk. A többiek fáradságra hivatkozva elindultak haza, ám Csabák és én teljesen bestenkelődtünk és elindultunk felderíteni az éjszakai várost. Nem kellett sokat keresgélni egy újabb érdekes figura után. Megéheztünk, így gondoltuk eszünk egy jó kebabot, ami nekem a gyengém itt. Húscafatok, hagyma és csípős kebabpor nyárson. Igazán remek tud lenni, de a minősége igen változó. Ez konkrétan nagyon rossz volt, szerintem patkánytérdhúsból készült, ugyanis képtelenség volt elrágni, kissé megrémülve, hogy miféle kórokat kaphatunk el ettől a beazonosíthatatlan hústól inkább visszadtuk a nagy részét majd megkérdeztük a szomszéd asztaltársaságot, hogy mennyi az idő. Több sem kellett a társaság fő hangadójának már át is ült a mi asztalunkhoz és irgalmatlan kábításba kezdett. A fickó maga volt a ghánai Münchausen báró. Szóval Ghost, így mutatkozott be, fél skót fél ghánai egyébként müncheni lakos egy két lábon járó nagypofájúság, percek alatt kiderült, hogy ő egy dús gazdag üzletember dollár százezrekkel, nyitott mindenféle közös üzletre és ismer mindenkit aki számít. Miután említettük, hogy mennénk Tawala Beachre inni egy valamit, persze rögtön mondta, hogy a legjobb barátja a tulaj és mehetünk is. Szóval Ghost, egy helyi haverja és két hölgy társaságában beültünk egy elég lepukkant kocsiba, aminek traktor hangja volt és elkezdtünk száguldozni az emberekkel zsúfolt utcákon, ekkor gondoltam lehet mégse volt ez olyan jó ötlet. Hál istennek a fickók teljesen ártalmatlanok voltak, csakhát a hencegés fickóskodás igen kedves időtöltésüknek tűnt. Ghost minden tiltakozásunk ellenére igen csak próbálta ránktukmálni hölgy ismerőseit, még leckét is próbált adni kábításból. Útközben Tawala Beachre még gyorsan megálltunk egy kereszteződésben, ahol ki kellet szállni és szépen bemutatkozni egy sámlin ülő bácsinak, Papának, akit a csomópont uraként mutattak be. Mintha valaki otthon a elvinne az oktogoni keresztapához, egy kézfogás és már mentünk is a Tawalára. Ez egy nagyon kellemes kis tengerparti bár, amit egy maori szerű amerikai fickó vezet, már két éve is találkoztunk, emlékezett is ránk. Persze Ghost úgy mondta, hogy országos cimborák, de egy flegma köszönésen kívül nem sok figyelemre méltatták szegény bárót. Annál inkább felcsigázta a maori formát ahogy Csabák IMMC szövegeket reppelt magyarul. Nem tudom, hogy is jutottunk odáig, hogy magyar hiphop számokat kántáljunk, de az ameriakiaknak nagyon bejött, hazafelé mégegyszer megreppeltették Petit. Talán a kísérőnkre legjellemzőbb eset az volt, mikor próbálta magát meghivatni egy Henessey konyakra, amit Csabák visszautasított, de azt elmesélte hogy egyszer le kellett fotózzon egy 2000 dolláros Henessey Biblioteque konyakot. Erre persze Ghost rögtön mondta, hogy másnap rendel magának egy olyat az E-bayen. Aztán persze mi fizettük az egész cehhet a helyen amit fogyasztottunk, de szerencsére ez kb 4000 forint volt, úgyhogy megérte az egész estés, gengszter-strici-raszta-német-krőzus-lokálpatrióta showt amit a forma nyomott. Egy idő után azért már meguntuk és egy óvatlan pillanatban angolosan távoztunk (persze, ha ebbe belefér a kijáratnál hangos IMMC szövegek ordítása). Fogtunk egy taxit és elindultuk haza. A taxis nagyon kedves volt, megállt tankolni, mint itt minden taxis, ha kap egy fuvart. A benzinkút melletti bank betonlépcsőjén épp megágyazott magának egy 20 év körüli, csinosan felöltözött szép leány, még integetett is mielőtt kispárnájára hajtotta volna fejét. Ezek elég bizar pillanatok, tegnap például egy teherautó lerobbant itt a közeli felüljárón, a sofőr meg fogta magát és megágyazott a kocsi előtt és ott aludt az út közepén. Mintha valaki otthon az Árpád hidon a külső sávban aludná az igazak álmát a lerobbant kocsija előtt. Mindegy is szóval vidám kis este volt.
Szombaton egy Haiti megsegítő jótékonysági koncertre mentünk, ahol felléptek a helyi popsztárok, mint Reggie, Kubolor, Ambulley, az általunk a Forma és a Fáraókra keresztelt afropop banda és Kojo aki Delhusa Gijon helyi megfelelője. Ezután egy kis kötelező Office pofavizit következett, majd haza.
Vasárnap Ben bácsihoz, Sena apukájához voltunk hivatalosak ebédre. Ez egy igazán klasszikus vasárnapi ebéd volt, végre találkoztunk Erikkel is Sena féltestvérével. Volt minden féle fínom tradicionális étel: jolof rice(bácskai riszeshús), gyömbéres csirke, okro stew, plantain tócsni meg még mi szemszájnak ingere. Kellemes kis ebéd volt, igazi helyi hangulatban. Ezt követően elmentünk Aburiba, pontosabban Cukornád Alsóra (a falu helyi neve under the sugarcane csak valami helyi nyelven) ahol Katika földje van. Itt fogja felépíteni a saját házát, már most is van egy kis házikó, meg kerti konyha, zuhany stb, úgyohgy lehet itt időzni pár napot. Nagyon szép vidék, egy kis hegyecske accra mellett. Habár még nem voltam Jamaikán, de a sok film amit láttam azon pont így néz ki. Nem véletlen, hogy Rita Marley háza is itt van, egy két kilométerre. Szóval ezen a csodás kis burjázó növényzetű hegyen lesz a rezidencia pár év múlva. Itt lesz Sena szülinapi partija is két hét múlva. Itt csak egy órácskát időztünk, majd hazafelé még megittunk egy fröccsöt a Marley rezidencia melletti elegáns szálló, a Hillburi kertjében. Na az eléggé gyarmatosító hangulatú hely, az utcán alvó lányhoz képeti másik véglet, feszített tükrű medencéjével a hegyoldalba vájva.
A hét a már említett légbuborékkal a tüdőmben kezdődött, ezzel egy kissé kellemetlen napot okozva számomra, de hál isten keddre elmúlt. Hétfő este még beugrottunk Jb-hez valamint elmentünk megnézni Titi éjszakai multóját. Kellemes kis balatoni biliárdszalon tipusú hely, lehet itt is fogunk djzni egyet. Ma lesz a koncertünk az Officeban úgyhogy erre próbáltunk tegnap, illetve megjöttek Andrisék is . Így a társaság 7 főre duzzadt. A hét végén végre utazunk Tsoméba, úgyhogy jövő héten jelentkezem újabb érdekes történetekkel.
Szevasztok

ghana trip 2010 vol 1

Kedves Emberek!

2 év telt el mióta legutóbb laptopot ragadtam és képernyőre vetettem gondolataimat. Ennek az oka, hogy legutóbb akkor jártam Gánában és ezek a beszámolók itteni élményeimet és tapasztalataimat foglalják össze. Jó lenne otthon is ilyeneket írni, dehát kinek van erre ideje s energiája a szürke hétköznapok tengerében. Sok víz lefolyt azóta a Dunán és a Voltán mióta nem játram itt, sok minden történt velem is és Gánával is. De ne rohanjuk így előre.

Szóval 2008 februárja volt hogy innen legutóbb hazatértem és a trópusi semmittevésből visszacsöppentem egy pillanat alatt a magyar valóságba mikor is 400000 forintnyi bkv/parkoló/közösköltség követelés várt a postaládámban. Ezeken azóta túltettem már magam, sőt mondhatni fényes kárriert sikerült beindítani azóta a rockandroll iparban. Az oka, hogy megint itt vagyok egyértelmű, miszerint Sena azóta is életem társa. Utunkra ezúttal is elkisért bennünket kedves barátunk Sabák Péter, valamint jó barátom és kollégám Horváth Gáspár és kedves élete társa, Villi Eszter azaz Zseszti.

Naszóval Sena egy héttel előttünk elindult már otthonról, így mi Peti, Gazsi, Zseszti, én felállásban indultunk neki az útnak, minusz 2 fokos havas időben az Egyiptair január 13. Délután háromnegyed 4-es járatával. Sena nem volt túl jó véleménnyel a légitársaságról így a kézipoggyásznak szánt harsonával valamint a Kairóban eltöltendő 1 éjszaka vészjósló gondolatával indultunk ki a reptérre. Ez úton szeretném megvédeni az egyiptomi brigádot, ugyanis minden a legnagyobb rendben és profin volt megoldva. A harsonát simán felvihettem, a járatok is pontosak voltak, Kairóban pedig 10 perc téblábolás után a reptéren megszervezték a szállásunkat meg a transportot is. Egy igazán szép 4 csillagos hotelt kaptunk vacsora, reggeli, ebéd lehetőséggel. Igazi túristának érezhettük magunkat a kellemes késő tavaszas időben a szálloda medencéjének partján. Mindez méginkább becsülendő, ha az ember belekostol, hogy hogyan mennek a dolgok Kairóban. Nekünk egy délelőttünk volt városnézésre, amit a piramisok megtekintésére akartunk szánni, de ez dajnos nem jött össze, ugyanis a helyi taxisokat nem tudtuk meggyőzni, hogy az álltalunk korrektnek tartott összegért elvigyenek Gízába. Meg azzal is riogattak, hogy vissza sem érünk időre. Így végül egy Pablo Palkóra igen hasonlító, de mind e mellett 60 éves, fekete, fogatlan taxissal sikerült megegyeznünk, hogy kb 2000 forintnak megfelelő összegért körbevisz Kairóban, annak is leginkább az óvárosában.Ez az óváros elég furán nézett ki. A fickó egy az Osztyapenkóhoz hasonló csomópontnál kitett minket, hogy na ezaz. A látvány elég bizar volt, mintha egy lebombázott város lenne. Nyilván az idő bombázta le, ugyanis Yusef szerint (a taxis) ezek 3000 éves sírok voltak. Szerintem nem de ez szinte lényegtelen a történet további kimenetele szempontjából.

Ezt követően visszatértünk a szállodába, elfogysztottuk utolsó svédasztalos elegáns ebédünket és nekiindultunk a Gánába tartó 6 órás repülőútnak. Ezt az utat egy üveg whiskey segítségével próbáltuk kellemesebbé tenni, ami sikerült is, így igen kellemes vidám hangulatban érkeztünk a trópusokra. Én és Peti akik visszatérő vendégek vagyunk már itt, jóleső nosztalgikus érzéssel mentünk a vámtiszthez, míg Gáspár és Zseszti a klímával voltak elfoglalva. A vámtiszt miután látta, hogy másfél hónapig akarok maradni az országában, úgy érezte ezért neki némi pénz is jár, hamár beenged, és ezúttal és is így éreztem, s örömömben valamint a whiskey hatása alatt meg is jutalmaztam kedves mosolyát egy 10 euróssal. Persze Sena leszúrt később ezért de hát nekem megérte. Újra itt vagyunk a Pató Pálok, homárok, dobosok, és 30 fok földjén. Csak megér ez még plusz 10 eurót. Ahogy megérkeztünk Katika (Sena anyukája) házába csapra is vertük az egyik ajándék pálinkát, valamint egy már itt levő füstölt szalonnát, csak hogy ne legyen olyan éles a váltás. Így a korábbinál még jobb hangulat kerekedett. Hamarosan azonban nyugovóra tértünk a hosszú út után. A fosós, hányós játékot ezúttal Peti kezdte, igen korán, már első este kiadott magából mindent. Ennek okai ismeretlenek, habár a kairói kaják/whiskey/repülőskaja/pálinka/szalonna/sör/avokádó kombináció nem sok csodálkozásra ad okot.

Első itt eltöltött napunk Katika boltjában kezdtünk, majd elmentük egy uszodába. Itt olyanok az uszodák, hogy nem az úszómester basztat, hogy hol a fürdősapkád meg zuhanyoztál e, hanem a pincér, hogy milyen koktélt innál, valamit mit ennél. A klíma krízis itt is hamar megmutatta a fogafehérjét, ugyanis a szárazévszak kellős közepén egyszercsak éjszakai sötétség borult ránk, és habár sena váltig állította, hogy ebből nem lesz eső, egyszercsak leszakadt az ég és óriási vihar kerekedett. Pont ebben az időben játszotta Gána első meccsét az Afrika kupán, amelyről 2 éve annyit beszéltem, hisz akkor pont itt vot. Most Angolában van. Gána Togóval játszott volna először, ha a helyi szeparatisták nem lövék szitává a togói válogatottat, így a második meccs volt igazából az első Elefántcsont part ellen. Sajnos csúfos 1-3 as vereséget szenvedtek a gánaiak.

Másnap azaz szombaton, a helyi plázában az Accra Mallban kezdtük a napot ahol Sena egy rádióinterjúra volt hivatalos. Mi is belecsöppentünk a riportba, miután kiderült, hogy együtt zenélünk. Elég furcsa riporter hölgy volt, az interjú tetemes részét Gáspár hajkoronájának dícsérete, valamint a Sena és én családalapítási terveink boncolgatása tette ki. Ezután bevásároltuk a helyi hipermárketben, ami kicsit drágább mint otthon, de viszont jobban felszerelt. Az estét otthon töltöttük pokerezéssel, s iszogatással. 2 éve megismert helyi barátainkal még mindíg nem sikerült találkoznunk. A nap termése még egy újabb becenév volt, amit Sabák érdemelt ki. Láttunk ugyanis egy dokumentumfilmet az extrémen elbaszott nevelési taktikákról, az egyik véglet a 3 éves tájbox harcosok viadala volt a másik a 7 éves ausztrál gyerek, Tasmán aki ír olvas krikettezik, és még mindíg anyja csecséből táplálkozik. Ez a műsor elég mély nyomot hagyott mindenkiben, úgyhogy Sabákot, akinek rokonai Csabára magyarosították nevüket, elkezdtük Csabák Tasmánnak szólítani. Ez a nyelvi hülyeség alapvetően igen jellemző Gáspárra, így ilyen marhaságok még várhatóak a jövőben. Vasárnap reggel elindultunk Kokrobiteyre, kedvenc aglomerációs strandunkra, melyről legutóbb annyit áradoztam. Kokrobitey még mindíg ugyanolyan szuper mint volt, tele van rastákkal, hullámokkal, homárokkal és még sok csodás dologgal. Ezúttal próbáltam 1 napba sűríteni mindazt a sok élményt amit legutóbb itt tapasztaltam, s jelentem sikerült. Az előző napi esőnek köszönhetően a sok sivatagi por eltűnt a levegőből és a nap jóval erősebben sütött, mi erre fittyet hányva délután 1 és 3 között strandoltunk, bodysurföztünk és strandfociztunk. Ezt követően pedig elfogyasztottuk a vasárnapi homártálat mintegy 1500 forintnak megfelelő cediért, majd béreltünk 2 bungallót. A délutáni felelőtlen viselkedésemnek meg is lett az eredménye, a focitól estére teljesen bedurrant a bokám, a surftől meg ismét napszrást kaptam. Így ezzel én is csatlakoztam a lerobbantak brigádjához.

Gazsi ugyanis a maláriagyógyszer/torokfájás szorításában töltötte az első pár napot. Hétfőn reggel még fürödtünk egyet majd visszaindultunk Accrába, hogy szerezzünk egy basszusgitárt a jövő szerdai koncertünkre, amit Reggie Rockstone klubjában, az Officeban fogunk adni. Bérelni kb 5000 forint lenne egy napra a gitárt, így inkább úgy döntöttünk kimegyünk Makolára, a hírhedt piacra, hogy szerezzünk egy kínai gitárt. Makola még mindíg olyan dzsumbuj mint volt, árulnak ott mindent amit csak akarsz, találtunk is kínai gitárt dögivel. Csabák végig próbált vagy 5-öt, volt benne Givson, Jas Base, Pevey, minden ami szem-szájnak ingere. Végül egy zöld-fehér Fender precision hamisítvány úgynevezett Thunder USA gitárt vettünk 14000 forintért meg még egy mélynyomó tölcsért is hogy feldobjuk a hangrendszernket. Ez a tölcsért egy derbuka testbe helyeztük, így egy igen egyedi afrikai hangfalat sikerült kreálnunk. Este hivatalosak voltunk egy vacsorára, amit egy belga arisztokrata hölgy adott. Ő katika barátnője, aki egy világutazó, s gánai útjai során Katika vendégszeretetét szokta élvezni. Igen különleges asszony, mint kiderült 75 éves, ami igazán meglepett, én max 60nak tippeltem. Gánába ezúttal a néhai kutyájának készített díszes kutyalakú koporsójáért jött (itt ez egy helyi szokás, hogy extrém alakú koporsókat csinálnak a mobiltelefontól a mercedesig) innen pedig Sierra Leonéba visz az útja. Marie, így hívják, egy belga arisztokrata, abból is a legfelsőbb kategória, nagyapja volt Congó utolsó kormányzója, vannak Leopold nevű rokonai stb.

Igazán kedves és érdekes hölgy, rögtön meghívott minket egyik ibizai házába, valamint felajánlotta, hogy beajánl minket kedves barátjának a Pacha tulajdonosának. Mesélt még pár igen érdekes történetet a Pachás élményeiről (Ibiza legnagyobb diszkója, nem éppen 75 éves belga arisztokraták gyüjtőhelye), a Dalai Lámával elköltött vacsorájáról, valamint egy indiai gururól aki 66 több millió dollárt csalt ki különféle megvilágosodni vágyó nyugati idiótától. A vacsorán ott volt még William is, aki Katika újdonsült udvarlója, egy nagyon megnyerő gánai úr, aki a helyi kultúr ügyek fontos szereplője. Nagyon szinpatikus ember. A vacsora csodás volt, egy kellemes tengerparti szálloda éttermében, csak szegény Zsesztit érte utol a helyi baktéria, így szegény a wc-n töltötte az estét. Eddig ő vezetett a ki bírja jobban Afrikát versenyben, de sajnos ezzel visszaesett a középmezőnybe.

A tegnapi nap a koncert repertoárjának összeállításával telt, a kínai gitár szuper a derbuka szóró kevésbé, de legalább jól néz ki. Este elmentünk az Officba, találkoztunk Reggievel, ittunk pár gintonicot, én pedig belázasodtam kicsit. Így én is visszábestem a versenyben, jelenleg Csabák Tasmán vezet, aki csak az első napi fiaskót követte el. Senát persze diszkvalifikátuk mert ő itthon van és nem is obroni(fehérember).

Most szerda reggel van, beszámolót írok, majd folytatjuk a próbálást. Talán ma már végre látjuk helyi cimboráinkat, PY-t, JB-t.

Hamarosan jelentkezem

Üdvözlet Gánából: Marci, Sena, Csabák, Gáspár Atya, Zseszti