Hahó
Több mint egy hete nem jelentkeztem, ennek oka, hogy végre sikerült kirándulnunk egy nagyobbat, erről az útról fogok javarészt írni, de előtte még elmesélem, hogyanis sikerült a koncertünk és első ghánai házibulink.
Szóval a koncert múlt hét szerdán volt az Officeban, már délután odamentünk, hogy beállítsuk a felszerelést. A felállás a következő volt: sampler(dobok, gitárok) basszusgitár, billentyű, harsona és ének. Egy jó pár óra babrálás után egész szépen megszólalt a motyó. Délután még mindenki szervezkedett, hogy akkor 8 kor kapunyitás mi meg fél 9 kor kezdjünk, de ez persze mind csak színjáték volt, a ghánaiak tudták, hogy 10 előtt nem lesz semmi. Nem is volt, aki odajött 10 előtt az is a Mancester United meccset nézte a kivetítőkön. 10 re egész szépen megtelt a hely, eljött Katika, Enyonam (Sena nővére), Erik (Sena bátyja) és még egy csomó ismerős. Valamint egész komoly videofelvétel is készült a buliról. Mi a nagy várakozásban szépen elkezdtünk duplawhiskey köröket iszogatni, hogy múljék az idegesség. Múlt is, kellő lazasággal és hibaaránnyal lebasztuk a misét, ahogy Peti szokta volt mondani. Teljes siker koronázta a 35-40 perces szettet, a helyi közönség nem nagyon látott még ilyen dobgépes, mégis élő koncertet, ígyhát eléggé lelkesek voltak. Utánunk Mensa lépett fel, aki egy Angliában élő, ghánai repper. Nagyon ügyes, valószínűleg hamarosan meg is hívjuk hazánkba egy közös koncertre. Mi a második koncert alatt is folytattuk a whiskey ivást így a végére csuda jó kedvünk kerekedet. A mi alatt Petit és magamat értem, ugyanis szegény Gazsi füldugulása gyulladássá fajult és a helyi fülész antibiotikum kúrára fogta, így ők hazamentek korábban. Gáspár egyébként a különféle obroni kórok halmozása és magas termete miatt kiérdemelte a Melmen becenevet. Aki nem tudná melmen a hipohonder zsiráf a Madagaszkár című rajzfilmben. A fülgyulladás és egyéb okok miatt végülis elhalasztottuk a hétvégi Tsomei kirándulást, e helyett eleget tettünk egy a koncert után kapott házibuli meghívásnak. Ez szombaton volt, ide is hárman mentünk Peti, Sena meg én. Ne úgy képzeljétek a bulit, mint egy vidám vasárnapot Balek Sanyiéknál, vagy egy akármilyen pesti hb-t de nem ám. A viszonylag kics de annál modernebb, elegáns negyedben fekvő apartmanban fehér ruhás szerecsen pincérek szolgálták fel a külön féle italokat s ételeket. Mg lemezjátszós dj is volt, pedig én még nem láttam másutt lemezjátszót Ghánában. Szoval volt minden mi szem szájnak ingere, habár mi indulás előtt még grilleztünk egy pár tilapiát (helyi édesvizi hal) így inkább az ingyen ivósra koncentráltunk. Jómagam a megszokott whiskeynel maradtam, míg a jólismerten bohém Péter belevetette magát az élvezetekbe (mindíg Sena a sofőr, úgyhogy szegényke szolídabban mulat). Miután elmeséltem neki, hogy a mellettem álló hölgy milyen gyorsan felhörpintette a vodka-pezsgő-malibu-narancslé koktélját, Peti egy szempillantás alatt szerzett magának egy ilyet, majd mégegyet. Szóval kellemes hagulatban beszélgettünk, Mensaval, Reggievel és egy dán meg egy olasz obronival, hogy mijáratban. Miután sikerült jól berugni meg egy kicsit beszívni, el is indultunk haza, amire Peti már nem is nagyon emlékezhet, mert a tudatmodosítók ajánlott sorrendjének teljes felrugásával sikerült elég mókás állapotba keverednie. Ezt a bulit pihentük ki vasárnap, majd hétfőn miután végre kimosták Gazsi fülét és Andrisékat is összeszedtük felkerekedtünk és elindultunk Cape Coast irányába, de mivel útba esett az első estét Kokrobitey-n töltöttük kedves raszta ismerőseink és homár barátaink körében.
Másnap, azaz kedden elindultunk Cape Coast felé, ami 150 km re nyugatra fekszik Accrától és azokban az időkben mikor még Arany Part volt az ország neve itt volt a főváros. Cape Cost leginkább tegreparti erődjeiről ismert, amelyek a modern rabszolgakereskedelem legfőbb központjai voltak. Itt van Elmina és Cape Coast kastéy, a két fő rabszolgaelosztó. Itt kezdük a túránkat, elsőre egy sima koraújkori vár látszazát kelti a hely, akár otthon is lehetne bármelyik nemesi kastéy, de a túra során előkerülnek a véres részletek, amelyek hallatán eléggé elszomorodtunk, hogy milyen borzasztó egy fajzat is az ember. Ezekben a kastélyokban történt minden, ami a rabszolgaság afrikai stádiumát jelentette. Itt lakott a kormányzó, itt adták, és vették az aranyat, fegyvert, ékszereket és embereket a kereskedők és itt is tartották őket, míg halyóra nem kerültek. A kastélyt eredetileg még a svédek építették valamior a 16. Század elején (ez a Cape Coast kastély, Elminát a portugálok építették) majd az egész hóbelebancot elfoglaták az angolok valamikor a 17. Század első felében és beindították a bizniszt. Leginkább a nagy és erős törzsek fönökeivel kötöttek üzleteket, miszerint azok fogjul ejtették az ellenséges, vagy csak éppen gyámoltalan kis törzsek tagjait és fegyverért, üveggyöngyért cserébe eladták az angoloknak, akik még melegébe gyorsan megbillogozták őket, majd kb 50 nm-es pincékbe kétszázasával bezsúfolták öket. Wc gyanánt egy kis vályat volt a földben, amit az esővíz mosott ki néha, tehát szárazévszakban kb térdig ért a szar szegény szerencsétlen foglyok körül akik 2-3 hónapot töltöttek el így, míg fel nem pakolták őket a hajókra, melyen újabb 1-2 hónap várt rájuk, ha lehet még rosszabb körülmények között. Álltalában a töbségük meghalt, mire odaért volna a már már paradicsomi körülményekkel kecsegtető ültetvényére. Szóval elég borzalmas egy hely lehetett, mindennek tetejébe még egy templomt is mutattak nekünk a kastélyon belül,ami pont a férfi tömlöcök fölött volt egy kis nyílással hogy a mise alatt is szépen felszűrődjön a véget nem érő jajveszékelés. Ja és az egész kócerájt egy ősi szenthely kellős közepére pítették, úgy hogy a hajókhoz vezető alagút szája pont az ősi oltár helyére került, hát nem kedves?
Szóval kissé letörve hagytuk el saját fajtánk egyik hatalmas szégyenfoltját, de hamarosan jobb kedvre derültünk miután rátaláltunk aznap estére kinézett szállásunkra, a Ko-Sa Beach Resortra, amely egy a várostól 15 km-re fekvő nagyon kellemes, hollandok által üzemeltett kis bungalló szálloda. Úgy, hogy ez volt eddigi legdrágább szállásunk sem fizettünk többet mint

2000 ft fejenként. A kajájuk is jó volt, úgyhogy mindenkinek csak ajánlani tudom, aki Cape Coast felé téved. Szerdán egy csobbanás után megindultunk a Kakum nemzeti park felé, ami kb 30 kmre van Cape Coasttól. Ez egy korábban kiírtott esőerdő helyén van, ahol az utóbbi 20 évben újra teret engedtek a természetnek. Nappal itt nem nagyon látni állatokat, egyrést mert nagyon nagy másrészt meg félnek is rendesen az újabb kiírtástól, úgyhogy a hely szenzácíója egy a megmaradt ősfák 40-50 m magas lomkoronáji között kiépített majd fél km hosszú függőhíd rendszer. Éjszaka lehet állatokat is lesni itt, de nappal csak az Indiana Jones túra marad. Elég érdekes 40 m magasan a fák lombjai között függőhidakon mászkálni, sok írni való nincs ezzel kapcsolatban inkább kipróbálni érdemes.
A kis dzsungel túrát követően, némi förtelmes pálmabor elfogyasztása után megindultunk következő állomásunkra a Hans Cottage Botel felé. Ez egy tóra épített étterem és szálló, leginkább a Városligeti tavon elhelyezkedő étteremre hasonlít, azzal a külömbséggel, hogy 40 jól tartott krokodil lakik az étterem alatt a vízben. Miután megebédeltünk, Zseszti vezetésével nekiláttunk a krokodil vadászatnak. Ki is jött a partra egy megtermett példány, melyet nem etethettünk meg sült csirkével, ezzel szemben meg lehetett simogatni, sőt még harapni is. Kissé bizar volt, tudva, hogy bármikor leharaphatná bárminket, ha épp olyan kedve volna, de gondozója szerit nem nagyon van olyan kedve hál istennek. Elég jól tartják öket, de azt mondta a nő hogy a vízbe beleeső macskát azért egy pillanat alatt széttépték.
Krokodil simogatás után egy kis balatoni szot üdülőket idéző pancsolás és pingpongozás következett. (persze nem a krokodil tóban, hanem egy nagyon furcsa vízű medencében amitől olyan lett a hajunk mintha mézben úsztunk volna).
Este pedig egy kis jam sessionnel zártuk a napot. A helyen felállított hangszereken Daviddel a helyi bárzongoristával próbáltunk muszikálni, de öszintén szólva igencsak borzalmas macskazenélésbe fulladt a dolog, leginkább David gitár és basszusjátékának köszönhetően. Mindenesetre néhány fejcsóváló vendégen kívül nem lett nagyobb probléma ebből. Ez estét itt töltöttük egy igen olcsó szobában, majd másnap reggel eg
y kis krokodil ingerlés után elindultunk hazafelé, még útba ejtve az Addison’s Square Garden nevű létesítményt. Ez Mr addison főhadiszállása, aki az African Footprints nevű tradicionális dob és tánc társulat vezetője. Társulatával sokat járja a világot, több ízben járt Magyarországon is, innen az ismeretség, már többször felmerült, hogy valami közös projectet csinálhatnánk. Nagyon kedves hely, napi 2 dobszakkörrel, kézműves foglalkozással, tánc oktatással és még focicsapatuk is van. Meg is beszéltük, hogy jövő héten visszamegyünk egy pár napra, hogy valami együttműködés alapjait lefektessük.
Mr Addison után visszaindultunk, még megállva Kokrobiteyn egy fürdésre, aminek persze ismét maradás lett a vége. Majd elfelejtem az úton hazafelé végre rászántam magam és vettem egy grasscutter sültet pálcára tűzve. A grasscutert már említettem 2 éve, ennek magyar neve nutria, egy hatalmas növényevő patkány féle, mely itt igazán különleges csemegének számít, általában füstölve, keresztre feszítve árulják az út szélén. Nem mondanám hogy egy pozitív gasztronómiai élmény volt, lehet csak nem jól vlt elkészítve, vagy a tudatom nem hagyott nyugodtan falatozni a patkány kebaból, mindenesetre elég furcsa ize volt. De legalább kipróbáltuk (mindenki megkostólta a társaságból).
Még egy kokrobiteyi este után végül tegnap visszatértünk Accrába és újra elmélyedhettünk a National Geographic csatorna rejtelmeiben. Még 3 hetünk van itt, gazsiék meg csütörtökön utaznak. Holnap ismét Cukornád alsó, majd pedig meglátjuk mit is hoz a jövő hét.
Pá